Kezdőlap

Damjanich

Képek

Tablók

Büszkeségeink

Letöltések

Kapcsolat

Bemutatkozás

Aktuális

Faliújság

Dokumentumok

Fenntarthatóság

Együtt testvérként pályázat

EFOP 3.3.7

Határtalanul pályázat

Alapítvány

Boldog iskola

Természettudomány

Humán

Közzétételi lista

Hasznos weboldalak

Idézetek

Informatika

Egészség

Pecasuli

Pecasuli


Fővárosi kalandok, avagy Pecasuli a FEHOVA-n

Az idei évben is ellátogattak a Tiszai Pecasuli programban résztvevő gyerekek a FeHoVa kiállításra 2018 február 15-18 között.  A Tisza-tavi Sporthorgász K. N. Kft.  szervezésében több mint 700 gyermek zsivaja töltötte meg a budapesti HungExpo épületét.  Ez a „gyermeksereg” 35 Tisza menti település 40 iskolájából érkezett.

A hagyományokhoz híven vetélkedővel vártuk a diákokat, mely három részből épült fel. Az első fordulóban az eddig megszerzett haltani és horgászati ismereteiket mértük fel egy feladatlap segítségével.

A második fordulóban 2 tag képviselte a csapatot a célba dobáson, ahol egy spiccbottal kellett a szereléket egy vödörbe juttatni. A feladat nehézsége ellenére a gyerekek könnyen vették az akadályt, felnőtt horgászokat megszégyenítő ügyességgel bántak a horgászbottal.

Végezetül a halfelismerés, mint utolsó próbatétel várta a gyereket az akváriumnál. 5 hazai halfajunkból kellett a lehető legtöbbet megnevezniük. Ez a forduló okozta a diákoknak a legkevesebb fejtörést, alig volt olyan csapat, aki hibázott.

A három napos vetélkedőn összesen 85 csapat mérte össze tudását. Első nap Pétervására és Tiszaszőlős, második nap Tiszacsege, harmadik nap pedig Tiszagyulaháza csapata léphetett a képzeletbeli dobogó első helyére. Ügyességüket és felkészültségüket mi sem támasztja alá jobban, minthogy magas pontszámok születtek, kevés pontszámbeli különbséggel.

Az utolsó csapatok sem távoztak üres kézzel, minden csoportot horgászfelszerelésekkel, szerelékes dobozokkal, aprócikkekkel, haltartókkal, etetőanyagokkal, csalikkal, pólókkal, és sapkákkal ajándékoztunk meg. Ezúton is szeretnénk minden résztvevő csapatnak gratulálni!

A vetélkedő után, az előző évekhez hasonlóan Lukácsi Béla várta a gyerekeket a bemutató medencénél. Pergetéssel kapcsolatos trükköket ismerhettek meg, sőt aki elég bátor volt, az néhány dobás erejéig pergető horgásszá válhatott, és a közönség előtt csiszolhatta dobótechnikáját.

A budapesti látogatás újabb pozitív élményekkel gazdagította a Pecasulis ifjúságot.

A programvezetők felől számos visszajelzés érkezett, melyben köszönetüket fejezték ki. Biztosítottak minket arról, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezték magukat a kiállításon.

„A résztvevő gyerekek nevében köszönjük szépen a lehetőséget, és természeten jövőre ugyan itt!” Kovács Attila- Tiszagyulaháza GUT Általános Tiszagyulaházi Tagiskolája

„Köszönjük a lehetőséget, a gyerekeink rengeteg élménnyel gazdagodtak!” Sós Erika- Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Nagykörű

„Köszönjük, hatalmas élmény volt!” Németh Domonkos- Maroslelei Általános Iskola

 


Iskolánk a Tiszai Pecasuli vetélkedőn vesz részt 2018.02.15-én, mely horgász utánpótlásképző program gyerekeknek

További információk, képek


Iskolánk tanulói a FEHOVA 2018 kiállításon - 2018.02.15.

Újdonságok a FEHOVA kiállításon2018-ban:

  • Trófeakiállítások
    • „Álmaim vadászháza” - bemutató Széchenyi Zsigmond jóbarátjának, Windisch-Grätz hercegnek a Világon egyedülálló trófeagyűjteményéből, melyet a Magyar Államnak adományozott
    • „A Vajdahunyad várának titkai” – A 25. FeHoVa alkalmából előbújnak a múzeum rejtett kincsei
    • „A Természet pillanatai Csergezán Pál szemével” – kiállítás a művész 40 festményéből
    • dr. Pálos László (SCI) hazai és Tóth Kálmán (SCI) afrikai nagyvad trófeáinak bemutatója
  • STIHL TIMBERSPORTS® SERIES sportfavágó versenysorozat és bemutató - idén először nagyszabású, nemzetközi favágó versennyel és bemutatóval invitáljuk a szakembereket és az érdeklődő nagyközönséget, hogy a STIHL-lel együtt népszerűsítsük a sportágat, az erdőjárást és az erdőgazdálkodást
    • A kvalifikációra február 16-án pénteken, a versenyre  pedig február 17-én szombaton kerül sor 4 versenyszámban:
      • underhand chop (fejszés)
      • stock saw (motorfűrészes)
      • single buck (kézi vonófűrészes)
      • standing block (fejszés)
    • Vasárnap a látogatók két 60 perces látványos bemutatót tekinthetnek meg.
  • Hidvégi Béla bemutatja legújabb DVD-jét
  • Díszvendég: Románia – 2018-ban keleti szomszédunk mutatja be vadász- és kiránduló területeit, díjnyertes trófeáit, büszkeségeit, vendégcsalogató ajánlatait. Az érdeklődők idén is találkozhatnak Benzár Zsolttal, a világbajnoki ezüstérmes sztárhorgásszal, aki egyben 5-szörös úszós és 2-szeres feeder bajnok is.
  • Jubileumi FeHoVa horgászverseny díjtáadója
  • Az ország legnagyobb horgászfotó-kiállítása - a Jubileumi FeHoVa horgásverseny legjobb képeiből
  • Óriások bemutatója – 60 kg-os, 200 cm-es, 25 éves kapitális harcsa várja a látogatókat óriáspontyokkal együtt a FeHoVa óriás akváriumában!
  • FeHoVa – NORMARK #kölyökpeca interaktív program Bokor Károllyal
  • Az Energofish teszteli majd legújabb etetőhajóját egy külön erre a célra épített medencében
  • Casting pálya

Az újdonságok mellett hagyományos programokkal is várjuk a kicsiket és a nagyokat egyaránt:

  • Az állami erdészetek bemutatják vadász- és kirándulóterületeiket
  • Látványos vadászkutyafajta- és munkabemutatók
  • Solymász és kisállatbemutatók - A solymászat, mint szellemi világörökség bemutatása: a színpadon és az MNRSE stand előtt látványos solymászbemutatók, madárröptetések, vetítéses előadások, valamint a ragadozó madarak mellett egyéb kisállatok bemutatása, velük való fotózás lehetőségével. A standon szakmai információt is kaphatnak az érdeklődők (filmekkel és szóban) a ragadozó madárvédelemről, solymászatról, madarak és kedvencként tartott állatok állatorvosi vonzatairól. A gyermekek kisebb ajándékokat is kapnak emlékbe.
  • Szarvasbögő verseny
  • Gasztronómiai bemutatók - terítéken a vad és a hal
  • Erdeiprogramok.hu „játszósarok” a gyerkőcöknek erdei színezővel, keresztrejtvénnyel, „firka fallal” és erdei kvízzel az Erdő-Mező standján
  • MAGNUM Lőtér, az ingyenes lövészethez előzetes regisztráció szükséges.
    Kérjük őrizze meg belépőjegyét a lőtér használatához!
  • Fegyverek szabályos tárolásának bemutatása, általános tanácsadás fegyvervásárlással, használattal, tartással kapcsolatban a BRFK standján
  • Pergető medence - csalivezetési bemutatók láthatók és hasznos pergetőtippek és trükkök hallhatók
  • Fárasztó szimulátor
  • MOHOSZ programok: A 25. jubileumi kiállítás alkalmából külön bemutatót tervez a MOHOSZ saját standján az elmúlt 25 év különleges sporteseményeiből és „FeHoVa-pillanataiból”, továbbá előadásokat szervez szakírókkal, közönségtalálkozókat hirdet a horgászat hazai nagyköveteivel.
  • Az állami horgászjegy sikeres vizsgával megszerezhető a FeHoVa alatt a MOHOSZ standon.
  • MOHOSZ Horgász suli gyerekeknek
  • Horgász nyereményjátékok - a helyszínen értékes DAIWA és ENERGOFISH nyeremények
  • Az Energofish Kft., a Sporthorgász Kft. és Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. összefogásával bemutatkozik a Tiszai Pecasuli – horgász utánpótlásképző program gyerekeknek
  • A MOHOSZ standon lehet éves horgászjegyet váltani, illetve állami horgászvizsgát tenni
  • Neves külföldi sporthorgászok beszámolói, bemutatói - A 25. jubileumi FeHoVa kiállításon biztosan találkozhatnak emblematikus horgászainkkal, számtalan versenyző, teszthorgász és specialista közt biztosan ott lesz a hétvégén Ambrus Tibor, Bokor Károly, Csillag László, Döme Gábor, Erdei Attila, Koós Ferenc, Papp József, Szilvási Szilárd, Sztahovits Péter, Tímár Gábor, Varga János és Walter Tamás, valamint a hölgyeket sem elfelejtve, a 2017-es VB bronzérmes női válogatott tagjai.
  • Vadászkutya bemutató

Egyidejű rendezvény:

  • Íjász bajnokság és bemutató
  • VI. FEHOVA-MEOE Nemzetközi Kutyakiállítás (CAC, CACIB)

További információk


Iskolán országos I. és II. helyezést ért el a FEHOVA - Pecasuli vetélkedőn!

További információk

Képek a vetélkedőről

Készítette: Gajdán Zsolt
v1.0 2016 Cibakháza

Az oldalon található minden képet és szöveget szerzői jog védi!
Tilos lemásolni, felhasználni, megváltoztatni stb.!
Minden jog fenntartva!